Zima Péter
1966.03.12-én Budapesten születtem, háromra duzzasztva családunkban a gyermekek számát. Mivel igen jól sikerült egyed lettem Apuciék még háromszor próbálkoztak, így hatan lettünk testvérek. (bár sokszor hallottam otthon, ha annyi tv csatorna lett volna mint most…)
Apám kezdte a versenyzést, mert én még csak egy éves voltam, amikor Ő már harminchárom.
Gyerekkoromból arra emlékszem, hogy hétvégenként Pimpinél szereltük a „kispukkot” és nekem csak az alkatrészek tisztogatása jutott. Viszont ha nem kérdeztem túl sok marhaságot és megtaláltam minden alkatrészt, amivel játszottam akkor mehettem jobb egyből versenyt nézni. Ezek a verseny kilométerek egy életre beivódtak az emlékezetembe, „nagyon sokat tanultam”. Nyakamon keresztbe a biztonsági öv az ablakon kinézve csak az eget láttam, hol Apuci lökött vissza az ülésbe, hol az ajtón csattantam. Na ekkor pecsételődött meg végérvényesen a sorsom, eldöntöttem én is vezetni akarok, ott legalább tudok kapaszkodni a kormányba.
Hogy tudjátok miről beszélek itt van néhány Web cím:
http://zgyuri.freeweb.hu
http://belsoseg.blog.hu/tags/oldtimer_expo?tags=oldtimer_expo
http://steyrpuchclub.uw.hu/zima.html
Nagyon rossz a név, és dátum memóriám, de azt tudom, hogy mindent Zoltán bátyámnak köszönhetek. Ő vitt el jégkorongozni, megtanított motorozni, és egy Herendi versenyen odaadta a VERSENY TRABANTJÁT. Neki biztos nem ilyen magasztos emlékek ezek. Verhovináját elég viseltes állapotban kapta vissza, a Trabit pedig egy Spartacusos edzésnap alkalmával, bal lábfék első próbálgatásakor a betonkerítés állította meg. Biztos gyakorolni kellett volna a visszalépést, akkor talán nem nyomom tövig a féket a kuplung helyett. Ennek a malőrnek köszönhetően sikerült akciós áron szert tennem Zoltán bátyám Kuhár Anti instrukciói szerint polírozott „N”-es Trabantjára. Zoli mindent saját kezűleg csinált, mert Anti szakértelmét már akkor sem tudtuk megfizetni. Dátumokat tényleg nem tudok, talán isz: 1988 körül indultam először szlalomversenyeken, pl: Herenden, Bükki szlalomokon, Pesten az Árpád hídi pártházparkoló, Felvonulás tér, Ford Fiesta kupa, Jégverseny… Rally 2: Szombathely, Budapest rally, Veszprém, Eredményeket se tudom, nem írták rá a serlegeimre, vagy az Ecserin nem szokták? Aztán jött a család és csak 2004-ben tudtam enyhíteni azt az űrt, amit a versenyzés hiánya okozott. Vettem részletre egy „N3-as Peugeot 205 Gti versenyjárművet, ami a bukócső és kagylóülésen kívül teljesen utcai autó.(Ádám szerint még mindig tartozom, pedig nem) Álmaim autója egy „B”csoportos Peu 205 T16, ehhez képest kicsit csalódtam az én 1.6-osomban. Azt gondoltam csak beülök, és simán nyerem a versenyeket. Nem így történt. Már a versenyek helyszínére érve éreztem ez már egészen más, mint a nyolcvanas évek, amikor elég volt a hétköznap munkába járós Trabin a gátlók és rugók keményítése, valamint 4db peres használt utcai gumi. Ránézésre úgy tűnt mintha egy rally verseny rajtjánál lennék, a legtöbb autót tréleren hozták, szervizsátrak, külön garnitúra vizes és száraz slick gumi, ehhez már kell a gumimelegítő is, a kasztnik kipakolva keresztbe hosszába fűrészelve, némelyik autón annyira kevés a lemez, hogy a sofőr lábmunkáját is tökéletesen látni verseny közben. Remélem valaki, már gondolkodik azon, hogy a gyerek pedálos autóját egy gokartra építve akár bajnok is lehetne. Itt jegyzem meg nincs semmi bajom az autóépítőkkel, természetes, hogy mindenki nyerni szeretne, és ha a „szabályok” engedik, miért ne tennék. 2009-ben annyi változás azért lesz, hogy a lökhárítókat vissza kell tenni, így legalább autó formája lesz a dolognak. Miután az államat felvettem a földről és túl voltam az első versenyeken, azon gondolkoztam, hogy a véges anyagi keretből az autót fejlesszem, vagy versenyekre járjak. Mivel én is nyerni szeretnék, így 2004-ben csak Pest közeli versenyeken, egy Vilkón és a Radó kupán tudtam indulni a többi indulás lehetőségét az autóra költöttem. Gátlókat felújítattam, keményebb rugó, vastagabb stabilizátor, szervó kormány, szélesebb hátsó futómű fért a keretbe. 2005-ben Műegyetem rakparti szlalomon indultam először ahol végre elég szoros időket tudtam autózni a nagyokkal is, kategóriában Ludescher Lóri bácsi mögött a harmadik lettem, abszolútban pedig Dobos Tibi mögött egy tizeddel a tizedik. Bíztató kezdet után, gyakorlás és önbizalom növelés érdekében ellátogattam több versenyre is, aminek meglett az eredménye. Sajnos évközben elkövettem egy végzetes hibát, a computerből kivettük a tiltást, amitől sikerült szétpörgetni a motort. Motorcsere miatt ismét kimaradt egy év, az immobiliser kiiktathatatlansága miatt 2007-is, de legalább sikerült vennem egy ékes rendszerű difit, egy kormány áttételfelezőt,és egy garnitúra alig használt slick gumit. Szerintem a slick hidegen jobban csúszik, mint az utcai gumi és egy szlalom versenyen nem is tud igazán felmelegedni. 2008. októberre végre sikerült életet lehelni az autóba bár kisebb technikai problémák még mindig voltak. Nem sikerült tökéletesen összeraknom a kormány rudazatot, ettől két centi lett a holtjáték, ráadásként a szervó is megadta magát, amitől beton kemény lett a kormányzás, így mentem két év kihagyás után a Kecskeméti OSZAK-ra, ami vegyes érzésekkel ért véget számomra. Ami a legjobban lehangolt, hogy a rengeteg fejlesztés ellenére nem hogy szinten maradtam a többiekkel, hanem szinte beláthatatlan távolságra kerültem tőlük. Másfél perces pályán tíz másodperc különbség az elképesztően sok. Ha az F1-hez hasonlóan körverseny lenne a szlalom, minimum hétszer lenne Baumgartner Zsolti fílingje a szereplésemnek. Az igazat megvallva kicsit elkeseredtem. Az autót szétfűrészelni nem akarom, mert közúton is szeretném használni, max kipakolom a belsejét, habár nem hiszem, hogy ez túl nagy súlycsökkenést jelentene. Ezután elmentem a Radó óriás szlalomra, és a Veszprémi Extrémkupára is ahol elég jól szerepeltem, bár szokás szerint minden körben legalább kétszer keresztbe ált a hátulja, hátra valami nagyon puha slick kellene. Persze ez a jó szereplés annak is köszönhető, hogy az OSZAK indulóiból nem sokan jöttek el, aki eljött természetesen előttem végzett. Itt tudtam igazán felmérni milyen erős lett az Országos bajnokság mezőnye. A 2009-es terveim között szerepelt, hogy megpróbálok indulni a teljes OSZAK sorozaton, ami a lakáscsere miatt nem biztos, hogy sikerülni fog, de az első Szegedi versenyre biztos elmegyek.
A „versenyautó” adtai:
http://www.peugeot205klub.hu/tagok/tag.php?i=603
Eddigi eredményeim, amikre emlékszem:, bocs túloztam ezekre a kupákra rávan írva:
1988.05.21. Bük-Fürdő szlalom: Kategória 1. Abszolút 3.
1992. Budapest Red Scorpió Kupa: Abszolút 1.
1995. Szombathely Colorató kupa I. forduló: Kategória 1. Abszolút 2.
2004. BP Vilkó Auschan: A3 Kategória 3. Abszolút: sokadik
2004. Radókupa Ázsia Center:
07.04. 74 indulóból A3 Kategória 4. Abszolút: 22.
07.18. 81 indulóból A3 Kategória 2. Abszolút: 7.
08.01. 79 indulóból A3 Kategória 1. Abszolút: 12.
08.01. 74 indulóból A3 Kategória 3. Abszolút: 8.
2005. Rakpart szlalom: 113 indulóból H2 Kategória 3. Abszolút: 10.
2005. Vilkó-Rádi kupa II. forduló Kategória 2. Abszolút 3.
2005. Miskolci Cora II. forduló Kategória 3.
2005.08.20. Mikolai szlalom Kategória 2. Abszolút 3.
2005.08.27. 17.HRT Kecskemét 73 indulóból N3 Kategória 2. Abszolút 12.
2008.10.19. 32.HRT Kecskemét 75 indulóból A4 Kategória 8. Abszolút 22.
2008.10.26. Radó óriás szlalom Tököl 39 indulóból Kategória 2. Abszolút 2.
2008.11.15. Extrém kupa Veszprém 101 indulóból
1-es pálya A3 Kategória 4. Abszolút 11.
2-es pálya A3 Kategória 1. Abszolút 2.
Extrémkupa, belsőkamerás:
http://video.racing.hu/VideoItem.aspx?show=1000385402
http://video.racing.hu/VideoItem.aspx?show=1000385408